A névadás története, avagy minden hely foglalt már a neten 

Azt, hogy milyen egyszerű bármit elnevezni, azt az ember onnan tudja, hogy ő maga is mindig- mindent elnevez. Nekem is szokásom, hogy mindenkinek új nevet adok és beceneveket használok. Tehát mindent elnevezünk.

Hogy milyen egyszerű is lesz az egész, azt már előre tudtam mivel az egyik álom szakmám, amit egész életemben szerettem volna csinálni, az az autó típusok névadása. Én szerettem volna az lenni, aki elnevezni őket. Amikor nálunk is megjelent az Ikea, egy kicsit meginogtam hol is szeretném folytatni a hivatásos névadó munkát, de miután megtudtam, hogy ők helységnevekről nevezik el a bútoraikat és kiegészítőket már nem volt kérdéses, hogy maradok az autó típusoknál. És igen, elérkezett az a felemelő pillanat amikor nevet kellett adni a kitalált játéknak. 

A névadás nagyon hosszú folyamata négy korszakra bontható, ebből hármat már meg is éltem ez idáig, a negyedik pedig rövidesen elkövetkezik.

Az első, avagy mi a neved gyerek?

Hogy milyenek is kell lennie egy névnek azt mindenki tudja. Leírónak, frappánsnak, egyértelműnek, megszemélyesítőnek és legfőképpen egyedinek kell lennie. Minimum kétszázszor leírja az ember különbözőképpen, különböző betűtípusokkal, színekkel és stílusban. Ezek között lesznek kedvencek is. Na és akkor derül ki, hogy valakit már ugyancsak „Ferinek” hívnak és itt kezdődik a kálvária. Ellentétben a személynevekkel ennek a névnek mindenképpen gyorsan felismerhetőnek és ezáltal jól megkülönböztethetőnek kell lennie, hogy jól működjön brandként. Ilyenkor nem jöhet szóba, hogy mást is így hívjanak.

A második, avagy a www korszak

Elindul a böngészés az interneten és lassan kiderül, hogy már minden foglalt, amit eddig kigondoltál vagy ami szóba jöhetett. Ami nem foglalt az pedig olyan horrorisztikus áron kínálják, hogy el sem gondolkodsz rajta... Ilyenkor kerülnek elő a szinonímaszótárak. Minden .com-os és alternatív végződést keres az ember, de hát az sincs. Ezek szerint az emberiség már eljutott odáig, hogy mindennek adott nevet és nincs új név a nap alatt, ami adható volna.

A harmadik, avagy nincs más út rólam kell, hogy szóljon nem róla. 

Ilyenkor az ember egy merőben személyes dolog kapcsán ad nevet és ezzel együtt engedi útjára a világban. Az újdonság bemutatása során mindig felmerül, hogy miért is ez lett a név, honnan jött és mi a mögötte bújó történet. 

Az én történetem nagyon egyszerű. Hajdanvolt látványtervezői korszakom derekán, amelyet nevezhetünk a kék korszaknak, egy idegen kontinensen a sivatag kellős közepén egy film készítése közben, egy nagy képességű transport manager, aki azért felelt, hogy a munkában való részvételt megkönnyítése, szervezze az utazásokat a forgatási helyszínek között, az én polgári nevemet, egy csodás magyarosított Szabolcs Jánost, Jan Lavosra konvergált a repülőjegy foglaláskor, az útlevélszámom stimmelt... A jegy egy olyan járatra szólt, amely Európába tart onnan az isten háta mögötti homokdombról, szóval nem a két óránként repülő fapados járatokra kell itt gondolni. Hetente csupán egyetlen egy repülőjárat ment Európába!

Nekem egy fontos megbeszélésem lett volna akkor már itthon, így nem tudtam egy hetet várni az indulásra. Természetesen a Jan Lavosra kiállított repülőjeggyel nem engedtek fel a gépre, így jött a B terv. Még aznap éjszaka átautóztam az Atlaszon, Ouarzazate-ból, hogy a túloldalról, Marrakeshből próbáljak hazajutni. Azóta sem tudtam megfejteni, hogy az ott élők miért nem használnak világítást még éjszaka sem az autóikon, valamint minél nagyobb volt egy autó, annál kevésbé adott helyet az úton és a szerpentinen. Egy kisebb fajta James Bond film átkelni éjszaka az Atlaszon. Mondván, hogy nem bízok semmit a véletlenre 3 órával a repülőgép indulása előtt másnap reggel már kint volt a reptéren.

A dolog megoldódni látszott, már csak Casablancába kellett eljutnom, onnan átrepülni Európába és onnan hazajutni Budapestre. A flottul működő adminisztráció odáig jutott, hogy amikor áthaladtam a vámon nagyjából akkor indult volna a másik repülőm, a másik városból, ahova éppen tartottam. 2 óra késéssel érkeztem meg Marrakesh-be a létező legnagyobb boeing géppel, a Frankfurtba tartó járat bevárta a 2 órás késésben lévő gépemet, az innen induló budapesti járatra való átszállására négy órám volt, így azt is szerencsésen elértem. A megbeszélésről természetesen lemaradtam, nagyon ciki volt! A „vakációm” itthon, három napig tartott és mehettem vissza a homokdombok közé, Afrikába. 

Az út elején a budapesti reptéren nem találták a helyemet a gépen, nem szerepeltem az utas listán, de mivel volt még szabad hely és a repülőjegyemet is érvényesnek találták felengedtek a gépre. Így jutottam el ismét Frankfurtba, ahol szembesültem azon egyszerű ténnyel, miszerint egy hónappal későbbre van foglalva az összes jegyem! Így volt ez már a Budapest-Frankfurt járat esetében is, de ami a magyarok figyelmét elkerülte, a németekét már nem. Egy kedves német hölgy segítségével végül találtunk egy alternatívát, hogy mielőbb visszaérjek a forgatásra. Németországból elrepültem Spanyolországba, onnan Casablancába, onnan éjszaka tovább utaztam és hajnalra meg is érkeztem Ouarzazate-ba. A casablancai reptér érdekessége akkoriban az volt, hogy éjszaka nem volt nyitva semmi. Amikor már nagyon szomjas voltam, odamentem az egyetlen nyitva lévő pulthoz, ahol egy ember ácsingózott és kérdeztem tőle, hogy hol ihatnék valamit. Erre elkért tőlem 1 $-t, adott egy műanyag poharat és rámutatott a mellékhelység felé mutatott.

Így lettem én Jan Lavos és így lett a Lavos Ball is.                                           

Visszakanyordva a névadás hosszú folyamatához.

A negyedik korszak, avagy mi sem gondolhatunk mindenre.

Nálam ez a korszak még egy picit várat magára. Ez az az időszak, amikor majd az emberek maguk elnevezik, becézgetik, függetlenül attól, mi hogyan neveztük el.

A dolog tanulsága talán az, hogy nem kéne a dolgokat elneveznünk, majd az élet úgyis elnevezi amikor odáig jut.